A szülők környezetében élők általában tanácstalanok, nem tudják, mit és hogyan mondjanak, illetve mit tudnak segíteni. Vannak, akik inkább elkerülik a témát, sőt, akár magát a gyászolókat is, mert nem tudnak mit kezdeni a helyzettel.
A gyász azonban akkor is jelen van, ha nem akarunk tudomást venni róla, megélése pedig nem akadályozza, hanem elősegíti a gyógyulást.
A gyásznak megvan a maga ideje
A gyász folyamata nem menetrendszerű, nem mások elképzelései szerint működik, hanem egyéni tempójú, igen hullámzó folyamat, melynek meg kell adni az időt és a teret. Az amerikai SIDS és Bölcsőhalál Program Támogató Központjának koordinátora szerint „ne akarjunk határidőt szabni a gyászfolyamatnak, viszont nyugodtan érdeklődjünk a babáról, mert bár úgy tűnhet, a szülők nem akarnak emlékezni, valójában szükségük van rá”. A szakértők azt tanácsolják, tanúsítsunk folyamatos, de visszafogott odafigyelést, megértő, türelmes szeretetteli jelenlétet! Melinda Olson, egy organikus babakozmetikumokat tartalmazó termékcsalád alapítója több alkalommal is testközelből volt részese mások gyászának, ez pedig megváltoztatta az életét. Elmondása szerint a gyermeküket elvesztő anyák nem csak a gyásztól szenvednek: ugyanúgy érintik őket a szülés utáni fizikai fájdalmak és sérülések is. Testüknek gyógyító kenőcsökre, teákra, fürdőkre, szívüknek pedig vigasztalásra van szüksége. Olson éppen ezért a méherősítő és anyatej csökkentését segítő teák mellett lelki támogatással és a tanácsadással is segíti a babájukat elvesztett anyákat.
„Egy baba nem halhat meg!”
Egy csecsemő elvesztése azért is lesújtó, mert az embernek van egy elképzelése az „élet rendjéről”, melybe egyszerűen nem fér bele egy baba halálának ténye. Beteg vagy idős ember halálára némileg fel lehet készülni – egy gyermekére azonban soha. A baba halálával nem csupán gyermeket gyászolnak tehát a szülők, hanem elképzelt jövőjüket, hitüket, álmaikat is.
A gyász, történjen a baba életének bármely szakaszában is, ugyanúgy gyász!
A fájdalomnak minden esetben van létjogosultsága. A régebbi időkben az közösségek összefogtak a gyászolók segítésére, ma azonban legtöbben bezárkózva, magányosan élik meg a fájdalmas élményt, a külvilág pedig elvárja, hogy a szülők aránylag gyorsan visszatérjenek a korábbi kerékvágásba, ami abszurd. Ezzel szemben az érintettek érzéseinek megértő tudomásulvétele, és a türelmes, csendes, segítőkész jelenlét is hatalmas segítség.
Azok a nők, akik a terhesség harmadik trimeszterében veszítik el gyermeküket, a gyász mellett szülés utáni testi tüneteket – hormonális ingadozást, tejtermelést, görcsöket és vérzést – is tapasztalnak. A lelki megpróbáltatásokat tehát testi tünetek tetézik, vagyis ezeknek a nőknek orvosi és lelki támogatásra egyaránt szükségük van.
Eszközök a gyógyuláshoz
A gyász magányos és könnyen elszigetelheti a gyászolókat másoktól. Kell egy hely – egy fórum vagy egy csoport -, ahol nyíltan felvállalhatják megélt történetük részleteit. Ha visszajelzés és megértés érkezik a sorstársak részéről, az önmagában is kapaszkodót jelent.
Ne távolodjunk el!
Amennyiben ismeretségi körünkben szülés körüli veszteség ér valakit, ne feledjük: beszélni kell róla. Attól, hogy nehezen találjuk a szavakat, ne kerüljük el se az érintett szülőket, se a témát, mert az amúgy is elviselhetetlen fájdalmat csak súlyosbítja a mellőzöttség érzése. A gyászolókat gyakran a tehetetlenség csendje veszi körül, ez pedig még magányosabbá teszi a veszteség feldolgozásának időszakát.
Kerüljük a közhelyeket!
Az „Isten sosem ad nehezebb terhet, mint amit el tudunk viselni”, a „semmi sem történik véletlenül” és hasonló bölcsességek nem fogják helyrehozni az átélt veszteséget. Az őszinteség a lehető legjobb kapcsolódási mód. Mondjuk el, hogy mi magunk is tanácstalanok vagyunk, de szeretnénk segíteni, számíthatnak ránk. Kérés nélkül is legyünk elérhető, empatikus társaság a pár számára. A beszédnél sok esetben többet mond a másik meghallgatása, az odafigyelés, az ölelés vagy egy-egy érintés.
Fogadjuk el az érzéseket, és adjunk időt!
A gyász megélése hullámzó, különböző szakaszokból áll, amibe belefér a némaság, a bezárkózás és a sírás ugyanúgy, mint az igazságtalanság és a tehetetlenség dühe. A szülőknek időre van szüksége ahhoz, hogy vissza tudjanak térni megszokott életükhöz (pontosabban felépíteni egy újat), és ez általában hónapokat, vagy akár egy évet is jelenthet.
Figyeljünk a részletekre!
Amennyiben nem tudunk jelenlétünkkel segíteni, akkor is fejezzük ki odafigyelésünket egy-egy levéllel, képeslappal, küldhetünk ajándékot (pl. gyertyát), virágot a szülőknek. Egyes társadalmakban megemlékezést is szerveznek, séta vagy találkozó formájában, mikor a pár már készen áll erre. A temetés után is emlékezzünk meg a babával kapcsolatos fontos dátumokról (születésnap, halálának napja)! Hiba, ha csak a búcsúztatóig érzik törődésünket a gyászolók. Ne gondoljuk, hogy „biztosan nem akarnak sírni vagy emlékezni”, hiszen így is, úgy is azt teszik nap mint nap, de vigasztaló számukra, ha a családtagok és barátok sem felejtik el a gyermeket.
Ne feledkezzünk meg az édesapákról sem, hiszen ők is gyászolnak.
A gyász nem csak az anyát érinti. A veszteség, a fájdalom közös! A férfiakat is nyomaszthatja a bűntudat, úgy érezhetik, hogy valamilyen módon ők is hibásak a történtekért, sőt, őket a hagyományos férfieszménynek való megfelelés kényszere is terheli: egy férfi nem mutatja ki az érzelmeit, és főleg nem sír. Rendkívül elavult és káros nézet ez, mely megnehezíti számukra a gyász megélését és elengedését. Tapintatosan, de bátran érdeklődhetünk az ő hogyléte felől, sőt, a babáról is. Előfordulhat, hogy a sírás belőlük is feltör majd, de a lélek tisztulását és gyógyulását a kimondott szavak és a sírás csak támogatni fogja.
A hétköznapi teendőkben is ajánljuk fel segítségünket! A gyászidőszak nagyon kimerítő, ezért a szülőknek gyakran a szokásos feladataikat sincs erejük ellátni. A kézzelfogható segítség mindig jóleső támogatás, és egyidőben kapcsolódási lehetőség is, amely oldja a magányt és a mély depressziót.
Még egy apró, mégis fontos részlet: ha beszélünk vagy érdeklődünk a babáról, szólítsuk őt a nevén! Lényegtelennek tűnhet, de ha így teszünk, az azt üzeni a szülőknek, hogy akármilyen rövid ideig is volt a család része gyermekük, hatással volt ránk és számított a személye. Forrás: communitytoday.com/parentingteam