Azok a gyerekek, akiket már babakorukban is nehéz megnyugtatni, vagy sírás, nyugtalanság esetén nem részesültek megfelelő válaszreakcióban (pl. testkontaktus, ölelés), később nagyobb valószínűséggel lesznek gondban a későbbi érzelemkezelés során.
Az érzelmek felismerését kicsi korban elkezdhetjük megtanítani gyermekeinknek, a mesék és könyvek segítségével: mutassunk rá a szereplők érzelmeire és beszélgessünk róla együtt!
2. Kapcsolódás
Tanulmányok igazolják, hogy azok a gyerekek, akiknek bizalomteljes, szoros és biztonságos kötődésük van szüleikkel, már egészen fiatal korban hatékonyabban szabályozzák indulataikat. A feldúlt állapottal járó helyzetekben ügyeljünk a vigasztalás és a következetesség egyensúlyára: ez segít az erős kötődés kialakításában.
3. Beszélgetve tanítani
Magyarázás helyett az érzelmek felismerését (azonosítását) mindig az adott helyzethez kötődve beszéljük meg, de ne azonnal, feldúlt állapotunkban, hanem kis idővel később, ha már lecsillapodtak a kedélyek.
4. Mutassunk példát!
A gyerekek nem a szavainkból tanulnak, hanem a tetteinkből: az általunk mutatott és sugallt mintát másolják. Nagy felelősségünk van abban, hogy amit mondunk és amit teszünk, az harmóniában van-e egymással!
5. Csak nyugi!
Egy dühkitörés közepette könnyű elveszíteni a fejünket. Ilyenkor menjünk át egy másik helyiségbe, vagy számoljunk el tízig, mielőtt reagálnánk. Ezzel nem kerüljük el magát a helyzetet, de megelőzzük saját indulatos, meggondolatlan reakciónkat.
6. Készítsünk terveket!
Egy-egy kellemetlen szituáció után – vegyük példaként egy osztálytárs bántó szavait – beszélgessünk arról, milyen módokon kezelhetjük az adott helyzetet legközelebb: például szólhat a pedagógusnak, másik társasághoz/baráthoz csatlakozhat, megvédheti magát vagy kiléphet a helyzetből. Az előre tervezéssel gyermekünket felkészültebben érik a különféle élethelyzetek.
7. Szerepjáték
A megbeszélt helyzetek megoldását eljátszhatjuk, akár több variációban is – így könnyebb lesz a gyakorlatba ültetni azokat a való életben.
8. Büntess keveset, dicsérj sokat!
A szigorú büntetés önmagában kis eséllyel oldja meg a viselkedési problémákat. Az érzelemkezeléssel nehezen megbirkózó gyerekek a büntetésre kimondottan agresszívan reagálhatnak.
Ahelyett, hogy megbüntetnénk a gyereket minden nem kívánt viselkedésért, mutassunk rá annak pozitív ellentétére, és dicsérjük vagy jutalmazzuk azt a viselkedést, amit látni szeretnénk!
9. Csapatként dolgozzunk!
Ha hozzáértők segítségét kértük, nagyon fontos a szülők és a segítő szakemberek következetes, összehangolt és együttműködő munkája, valamint az egymás közti folyamatos visszajelzés.
10. Vizsgáljuk felül saját elvárásainkat!
Na várjuk el, hogy stresszhelyzetben (pl. iskolakezdés) gyerekeink maguktól tudják, hogyan kell viselkedni vagy megnyugtatni magukat! Félelem vagy szorongás esetén a kicsik gyakran nem férnek hozzá önszabályozó készségeikhez. Időbe telik, míg képessé válnak tudatosan kezelni a stresszhelyzeteket – addig azonban szükségük van a felnőttek támogatására.
11. Hosszú távra tekintve
A gyerekek általában nagyjából az általános iskolai évek alatt megtanulják a legfontosabb érzelmek felismerését, megértését és kezelését, ám ez nem jelenti a tanulási folyamat végét. Új élethelyzetek mindig adódnak, a problémamegoldás, a tervezés és szervezés készségei felnőttkorig fejlődnek. Nem szégyen segítséget kérni!
Pszichológusok, viselkedésterapeuták sokat tehetnek a gyermek érzelemfeldolgozásáért, és a család (mint rendszer) egyensúlyáért. Bátran és bizalommal fordulhatunk a pedagógusokhoz, iskolai szakemberekhez, akik megértően meghallgatnak, hasznos tanácsokkal szolgálnak és szükség esetén a további megfelelő helyre irányítanak.
Ha emellett szülőként minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy kapcsolatunkat megerősítsük gyermekünkkel, együttes erőfeszítéseinket szinte biztosan siker koronázza majd.