| elvesztése körüli gyász megélése magányos és mélyen személyes, így kevesek képesek beszélni róla, ha azonban jobban utánanézünk ennek a rendkívül szomorú életesemények, vagy női körökben szóba hozzuk, azt láthatjuk, hogy jóval több családot érint, mint gondolnánk. A szülők környezetében élők általában tanácstalanok, nem tudják, mit és hogyan mondjanak, illetve mit tudnak segíteni. Vannak, akik inkább elkerülik a témát, sőt, akár magát a gyászolókat is, mert nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. |
A gyász azonban akkor is jelen van, ha nem akarunk tudomást venni róla, megélése pedig nem akadályozza, hanem elősegíti a gyógyulást. Bármilyen szívszorító is, ami történt, családtagként vagy barátként is meg kell találnunk a módját, hogyan támogathatjuk az érintettek gyógyulási folyamatát.
A gyásznak megvan a maga ideje
A gyász folyamata nem menetrendszerű, nem mások elképzelései szerint működik, hanem egyéni tempójú, igen hullámzó folyamat, melynek meg kell adni az időt és a teret. Az amerikai SIDS és Bölcsőhalál Program Támogató Központjának koordinátora szerint „ne akarjunk határidőt szabni a gyászfolyamatnak, viszont nyugodtan érdeklődjünk a babáról, mert bár úgy tűnhet, a szülők nem akarnak emlékezni, valójában szükségük van rá”. Az amerikai Perinatal Associates szakértői azt tanácsolják, tanúsítsunk folyamatos, de visszafogott odafigyelést, megértő, türelmes szeretetteli jelenlétet! Melinda Olson, egy organikus babakozmetikumokat tartalmazó termékcsalád alapítója saját elmondása szerint több alkalommal is testközelből volt részese mások gyászának, ez pedig megváltoztatta az életét. Vallja, hogy a gyermeküket elvesztő anyák nem csak a gyásztól szenvednek: ugyanúgy érintik őket a szülés utáni fizikai fájdalmak és sérülések is. Testüknek gyógyító kenőcsökre, teákra, fürdőkre, szívüknek pedig vigasztalásra van szüksége. Olson éppen ezért a méherősítő és anyatej csökkentését segítő teák mellett lelki támogatással és a tanácsadással is segíti a babájukat elvesztett anyákat. Felhívja a figyelmet arra is, hogy mikor valaki egy kisbabát veszít el, gyakran csak tehetetlenség csendje veszi őt körül, ez pedig még magányosabbá teszi a veszteség feldolgozásának időszakát.
„Egy baba nem halhat meg!”
Egy csecsemő elvesztése azért is lesújtó, mert az embernek van egy elképzelése az „élet rendjéről”, melybe egyszerűen nem fér bele egy baba halálának ténye. Beteg vagy idős ember halálára némileg fel lehet készülni – egy gyermekére azonban soha. A baba halálával nem csupán gyermeket gyászolnak tehát a szülők, hanem elképzelt jövőjüket, hitüket, álmaikat is.
A gyász, akár a terhesség alatt, akár a baba életének bármely szakaszában történik, ugyanúgy gyász! A fájdalomnak minden esetben van létjogosultsága. A régebbi időkben az közösségek összefogtak a gyászolók segítésére, jelenlétükkel és a mindennapi teendőkben is támogatva őket, ma azonban legtöbben bezárkózva, magányosan élik meg a fájdalmas élményt, a külvilág pedig elvárja, hogy a szülők aránylag gyorsan visszatérjenek a korábbi kerékvágásba, ami abszurd.
Épp ezért már maga a szülők gyászának megértő tudomásulvétele, és a türelmes, csendes, segítőkész jelenlét is hatalmas segítséget jelent.
Azok a nők, akik a terhesség harmadik trimeszterében veszítik el gyermeküket, a gyász mellett szülés utáni testi tüneteket – hormonális ingadozást, tejtermelést, görcsöket és vérzést – is tapasztalnak. A lelki megpróbáltatásokat tehát testi tünetek tetézik, vagyis ezeknek a nőknek orvosi és lelki támogatásra egyaránt szükségük van.
Fontos még szót ejteni a férfiakról. Gondoljunk csak bele: ha gyermekük elvesztése után a munkahelyen megkérdezik tőlük, hogy van a feleségük, az olyan, mintha feltételeznék, hogy a gyász csak az anyát érinti. A veszteség, a fájdalom közös! A férfiakat is nyomaszthatja a bűntudat, úgy érezhetik, hogy valamilyen módon ők is hibásak a történtekért, sőt, őket a hagyományos férfieszménynek való megfelelés kényszere is terheli: egy férfi nem mutatja ki az érzelmeit, és főleg nem sír. Rendkívül elavult és káros nézet ez, mely megnehezíti számukra a gyász megélését és elengedését. Tapintatosan, de bátran érdeklődhetünk az ő hogyléte felől, sőt, a babáról is. Előfordulhat, hogy a sírás belőlük is feltör majd, de a lélek tisztulását és gyógyulását a kimondott szavak és a sírás csak támogatni fogja.
Eszközök a gyógyuláshoz
A gyász magányos és könnyen elszigetelheti a gyászolókat másoktól. Kell egy hely – egy fórum vagy egy csoport -, ahol nyíltan felvállalhatják megélt történetük részleteit. Ha visszajelzés és megértés érkezik a sorstársak részéről, az önmagában is kapaszkodót jelent.
Amennyiben ismeretségi körünkben szülés körüli veszteség ér valakit, ne feledjük: beszélni kell róla. Attól, hogy nehezen találjuk a szavakat, ne távolodjunk el, ne kerüljük el az érintett szülőket, sem a témát, mert az amúgy is elviselhetetlen fájdalmat csak súlyosbítja a mellőzöttség érzése.
Kerüljük az olyan közhelyeket, mint például „Isten sosem ad nehezebb terhet, mint amit el tudunk viselni”, „semmi sem történik véletlenül” és hasonlók. Semmilyen bölcsesség nem képes helyrehozni az átélt veszteséget. Az őszinteség a lehető legjobb kapcsolódási mód. Mondjuk el, hogy mi magunk is tanácstalanok vagyunk, de szeretnénk segíteni, számíthatnak ránk. Kérés nélkül is legyünk elérhető, empatikus társaság a pár számára. A beszédnél sok esetben többet mond a másik meghallgatása, az odafigyelés, az ölelés vagy egy-egy érintés.
A gyász megélése hullámzó, különböző szakaszokból áll, amibe belefér a némaság, a bezárkózás és a sírás ugyanúgy, mint az igazságtalanság és a tehetetlenség dühe. A szülőknek időre van szüksége ahhoz, hogy vissza tudjanak térni megszokott életükhöz (pontosabban felépíteni egy újat), és ez általában hónapokat, vagy akár egy évet is jelenthet.
Figyeljünk a részletekre!
Amennyiben nem tudunk jelenlétünkkel segíteni, akkor is fejezzük ki odafigyelésünket egy-egy levéllel, képeslappal, küldhetünk ajándékot (pl. gyertyát), virágot a szülőknek. Egyes társadalmakban megemlékezést is szerveznek, séta vagy találkozó formájában, mikor a pár már készen áll erre.
Ne feledkezzünk meg az édesapákról sem, hiszen ők is gyászolnak.
A temetés után is emlékezzünk meg a babával kapcsolatos fontos dátumokról (születésnap, halálának napja)! Hiba, ha csak a búcsúztatóig érzik törődésünket a gyászolók. Ne gondoljuk, hogy „biztosan nem akarnak sírni vagy emlékezni”, hiszen így is, úgy is azt teszik nap mint nap, ellenben vigasztaló számukra, ha a családtagok és barátok sem felejtik el a gyermeket.
A hétköznapi teendőkben is ajánljuk fel segítségünket, hiszen a gyászidőszak nagyon kimerítő, ezért a szülőknek gyakran a szokásos feladataikat sincs erejük ellátni. A kézzelfogható segítség mindig jóleső támogatás, és egyidőben kapcsolódási lehetőség is, amely oldja a magányt és a mély depressziót.
Még egy apró, mégis fontos részlet: ha beszélünk vagy érdeklődünk a babáról, szólítsuk őt a nevén! Lényegtelennek tűnhet, de ha így teszünk, az azt üzeni a szülőknek, hogy akármilyen rövid ideig is volt a család része gyermekük, hatással volt ránk és számított a személye.
Forrás: communitytoday.com/parentingteam