"Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet.”- ez a bibliai részlet ugrott be elsőként az On the spot, 9 hónap alatt a föld körül című lenyűgöző dokumentumfilm-sorozatot nézve. A világ különböző tájain forgatott, sokszor teljesen eltérő szüléstörténetekben az egyetlen közös pont, amelyen minden egyes asszony osztozik a kegyetlen kín, amellyel világra hozza a gyermekét.
Bár igazán találó a bibliai részlet, valójában evolúciós átok a gyötrelmes, nehéz szülés, amiben az emberi fajnak része van. Azzal, hogy őseink felegyenesedtek, nyertünk ugyan két kezet, de a medencecsontunk is átrendeződött, ami igencsak megnehezíti a várandósságot és a szülést.
A sokak számára már-már elviselhetetlen fájdalmat leszámítva, amely minden anya sorsa, hatalmas különbségek vannak a világ különböző tájain lezajló szülések között. Végignézve egy háborítatlan, természetes szülést a világ egyik leghíresebb bábájával azon tűnődtem, hol siklott ennyire félre a civilizált társadalmak szülési protokollja.
Természetes szülés kontra kórházi szülés
Miért férfi a szülész-nőgyógyászok nagy része?
Először is teljesen érthetetlen számomra miért férfi a szülész-nőgyógyászok 90%-a. A mai napig igazi kuriózumnak számít egy női orvos ezen a szakterületen. Pedig, ha belegondolunk egy férfi soha, de soha az életben nem fogja tudni, mi zajlik le egy nő testében (a lelkéről nem is beszélve) szülés közben. Hiába sajátított el minden szakirodalmat és asszisztált végig több ezer szülést, akkor sem lesz első kézből származó tapasztalata a témáról.
Azokban a társadalmakban, népcsoportokban, ahol még őrzik az ősi hagyományokat, egytől-egyig tapasztalt asszonyok segédkeznek a szülésnél. Olyanok, akiknek már az dédanyjuk is bába volt és a tudás anyáról-lányára szállt az évek során. Olyan asszonyok, akik maguk is többgyermekes édesanyák, így pontosan tudják, hogyan tudnak a leghatékonyabban segíteni a vajúdó és szülő nőknek.
Egy afrikai vagy mexikói asszony sétálva, ringatózva vajúdik
A legszembetűnőbb különbség a természetes és a kórházi szülések között a vajúdási-szülési pozitúra. Egy afrikai vagy mexikói asszony sétálva, ringatózva vajúdik, miközben a bába a hasát és a derekát gyakorlott mozdulatokkal masszírozza. Érdekes volt látni, ahogy egy kendővel rázogatják a várandós nő pocakját, ezzel serkentve a magzatot arra, hogy egyre lejjebb ereszkedjen a szülőcsatornában. Egy hagyományos úton szülő nő szinte biztos, hogy állva, guggolva, esetleg négykézláb hozza világra a gyermekét. Logikus, hiszen így segít leginkább a gravitáció.
Ezzel szemben a civilizált világban, kórházi körülmények között mi történik? Egy-két felvilágosult kórháztól eltekintve, szerencsétlen nőket lefektetik, sokszor a karjukba infúziót kötnek, a lábukat kengyelbe kényszerítik és ilyen természetellenes pózban, szinte kifeszítve kell megszülniük a gyermeküket.
Emlékszem anyukám azt tanácsolta, hogy ne hagyjuk magunkat lefektetni, hanem sétáljunk. Három gyereket hozott a világra, tudta miről beszél. Csakhogy ez nem olyan könnyű. Amennyiben ugyanis nem megy minden úgy, mint a karikacsapás, azonnal infúziót kötnek be, és nyomják a nőkbe az oxitocint. Az infúziós állvánnyal pedig nem annyira egyszerű sétálgatni.
Valóban ilyen temérdek információ kell a kismamáknak?
A már említett világhíres bába arról beszélt milyen káros hatásai vannak a civilizációnak a nők várandósságára és szülésére. Az, hogy a kismamákat folyamatos vizsgálatoknak vetik alá és gyakorlatilag 9 hónapon át azzal riogatják őket, hogy milyen betegségek és problémák állhatnak fent velük és a babával kapcsolatban, beleég a tudatukba és nagyban megnehezíti a szülést. A hatalmas tapasztalattal rendelkező asszony azt mesélte sokkal könnyebben szülnek azok a nők, akik nem rendelkeznek olyan sok információval a szüléssel kapcsolatban. Ugyanis sokkal könnyebben tudnak kapcsolatba lépni az ősi, ösztönös belső tudásukkal, ami nagyban megkönnyíti a szülést.
Anyukám is az mondta, hogy sajnálja a mai kismamákat, amiért ilyen hatalmas információáradattal kell szembenézniük a várandósságuk ideje alatt. A nővéremmel és velem együtt ő is végigizgulta a rengeteg vizsgálatot, amikor babát vártunk. Elmesélte, hogy az ő idejében még boldog tudatlanságban csinálták végig a 9 hónapot a kismamák. Fel sem merült bennünk, hogy a babájuknak vagy nekik bármi bajuk lehetne.
Ráadásul a rengeteg ilyen-olyan csodavizsgálat ellenére is történnek hibák. Továbbá több olyan esetről is tudok, ahol az anyukával közölték, hogy Down-kórós lesz a gyermeke, szakíttassa meg a terhességét. Ők azonban vállalták a beteg gyereket, aki végül teljesen egészségesen látta meg a napvilágot. Ennek az ellenkezője történt meg egy ismerős anyukával. Neki minden eredménye tökéletes volt, mégis Down szindrómás gyermeke született. Felvetődik hát a kérdés: mennyiben segíti és mennyiben hátráltatja a várandósságot a temérdek előírt vizsgálat?
"Geréb Ágnest pár éve szinte keresztre feszítették"
Korábban úgy tartották, hogy az ember nem emlékszik vissza a három évnél fiatalabb éveire. Újabb kutatások azonban bebizonyították, hogy a születésünk körülményei igen mély nyomokat hagynak a lelkünkön, sőt már az anyaméhben eltöltött idő is kihatással van a későbbi személyiségünkre.
A kórházi szülések fontosságát biztonsági okokkal magyarázza az orvostudomány. Arra hivatkoznak, hogy komplikáció esetén azonnali ellátásban tudják részesíteni az anyát és magzatát. Pár éve szinte keresztre feszítették Geréb Ágnest, mivel egy otthonszülő édesanya életét vesztette. Miközben vajúdtam, a szülés kockázatairól beszélgettem az orvosommal, aki elmondta, hogy bizony a mai napig, kórházi körülmények között is halnak meg édesanyák, miközben életet adnak a gyermeküknek. Ezek azonban valahogy nem kerülnek be a hírekbe.
Dr. Geréb Ágnes, bába otthon szülés közben a magzat szívhangját ellenőrzi. A bábát 2012-ben 10 évre tiltották el a a szülész-nőgyógyászi, valamint szülésznői tevékenység gyakorlásától. (Forrás: Wikipédia)
"Kismamák, ne terhesek legyetek, hanem élvezzétek az áldott állapotot!"
Mi civilizált emberek többségében neurotikus, depresszióra hajlamos, a boldogságra már-már képtelen egyedek vagyunk. Nem tudunk örülni a temérdek jónak és szépnek, ami körülvesz bennünket. Bizonyára igen összetett a kórkép, de egy-egy szinte már traumatikus kórházi szülést látva újra és újra felmerül bennem a kérdés: mennyiben okolható a lelki bajainkért az, hogy ilyen mértékben elvesztettük a kapcsolatot az ősi, természetes mivoltunkkal? Vajon boldogabb lenne a társadalmunk, ha a világrajövetel nem egy mesterséges, művi beavatkozás lenne, hanem egy csodaszép és egyben fájdalmas rítus?
Kiegyensúlyozottabbak lennénk, ha a várandósságot, nem betegségként kezelnénk, hanem egy természetes állapotként? Emlékszem, a várandósságom idején ahányszor felkerestem az orvosomat minden egyes alkalommal így kezdte: „Na, panaszkodjon!” Mintha valami szörnyű kórsággal küzdenék. A ma használatos terhesség szóból is csak úgy árad a negatív energia. Mennyivel szebb volt, ahogy elődeink nevezték a babavárás időszakát. Ők még úgy emlegették: áldott állapot.
Már minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a tudatalattink mindent elraktároz, ami a fogantatásunk után történik velünk. Leendő kismamák! Kívánom, hogy ne terhesek legyetek, hanem áldott állapotba kerüljetek! És a várandósságot ne betegségként éljétek meg, hanem, mint az életetek legszebb, legmisztikusabb időszakát. Talán akkor elindul egy folyamat egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb társadalom felé.
Szerző: Tömösi-Kerékgyártó Andrea pedagógus, egy kislány édesanyja, Lányomnak az életről Facebook oldal írója
Kezdő fotó: Pixabay
Fotó a cikkben: Wikipédia