„Milyen emlék számomra a szülés? Egyrészt felejthetetlen, másrészt véres. A saját korlátaimat ismerem, imádom a feleségem, ismerem minden porcikáját, de azért belülről nem akartam megismerni, nem szeretem véresen látni a szerettemet , ezért inkább a fejénél voltam végig. Az első szülésnél a kitolási szakaszban kimentem, a második, harmadiknál már nem, azoknál már végig bent voltam.
Nem maga a szülés élménye a domináns, hanem a gyermek születése. Ennél euforikusabb érzést, mint amikor az első gyerek megszületik, nem is tudok elképzelni. Talán olyan mint a halál pillanata, hogy ilyenkor az egész életed lepereg. Vér a véremből, az utódom. Én konkrétan elsírtam magam az első gyerek születésénél, és amikor az apósomat hívtam, akkor együtt sírtunk a telefonban. – Te is hallod? Sír a gyerek!
A 2., 3. szülésnél már nem ennyire extra élmény, akkor már volt tapasztalatom. Jó érzés volt, hogy egyből megfoghattam a kis „Yodát”. Mert ilyenkor a babák aranyosak, tündériek, de nem szépek. A várakozás azért sokat szépít rajtuk. Teljesen más érzés, mint amikor kint vársz a váróban és kihozzák, üvegfalon keresztül megmutatják.
Életemnek ez olyan élménye, amit nem szívesen adnék. A fájásoknál között viccelődtünk, együtt nevettünk, rendkívül összekovácsolós élmény volt. Belegondoltam, hogy milyen borzalmas lehet, ha ott vagy a fájdalmaiddal egyedül egy szobában, és csak arra koncentrálsz, hogy fáj, ahelyett, hogy valakivel megoszthatnád azt a fájdalmad.
A köldökzsinórt nem vágtam el, mert ezt egy olyan rituálénak tartom, mint a leányszöktetést az esküvőn, ez egy teátrális dolog számomra.”
Te is megosztanád velünk, milyen volt párodat végigkísérni a szülésen? Írj a szuloklapja@szuloklapja.hu email címre, és mi szívesen közzétesszük történetedet.
Fotó: Pixabay, Freepik