Addig-addig ügyeskedett, amíg sikerült kiszabadítania magát.
– El ne rohanj, várj meg kisfiam! – kiabálta egérasszonyság, de a kisegér uccu, nekirohant a parknak és fel-alá hempergőzött a falevelek tengerében. A faágakon vészjóslóan ingatták a fejüket a madarak.
– Rossz kisfiú vagy! – csivitelték a madarak egymás szavába vágva. – Nem lesz ennek jó vége.
A kisegér alaposan megtaposta a leveleket. A levelek sírva nyöszörögtek az ugráló egértalpak szorításában.
– Jaj a fejem! Jaj a hátam! – hallatszott mindenfelől, de a kisegér nem törődött velük.
A levegőben sárgásan hömpölygött egy igen nagy levél. A kisegér észre sem vette, ahogy feléje közeledik, majd megdobta a szél, és a kisegér ott landolt, a levél legtetején, de minden olyan gyorsan történt, hogy hiába kiabált és jajveszékelt, felkapta a szél, olyan magasra, hogy kinyújtott kezével megérinthette volna a fák koronáit. Görcsösen kapaszkodott a falevélbe, míg egy nagy koppanást nem érzett és zuhanni kezdett lefele. Becsukta a szemét, mert nagyon megijedt, legnagyobb csodálkozására puhára esett, pont az anyukája széles kötényébe, ami elég nagy volt ahhoz, hogy felfogjon egy rakoncátlan kisegeret.
Egérasszonyságnak már nem kellett többé fegyelmeznie, olyan mélyen hatott a kisegérre félelmetes kalandja, hogy amikor legközelebb lejöttek sétálni a parkba, engedély nélkül nem rohangált el többé, a falevelek nagy örömére.
Győri Edina Fotó: Freepik