Senki sem tökéletes. De a saját gyermekünk? Na ő AZ.
Mikor gyermeket várunk, megszületik a fejünkben egy kép, arról, hogy vajon milyen lesz majd. Az apukájára fog majd hasonlítani? Anyára? Örökli-e vajon a legkedveltebb tulajdonságainkat? Vagy épp ellenkezőleg? Szépe lesz? Okos? Barátságos? Mosolygós?
Személyiség, temperamentum és külső hatások
A vele született temperamentum a gének által kódolt személyiségjegyeket hordoz magában. Ez lép kapcsolatba a környezettel, ahova érkezik. A környezet (az őt körülvevő emberek és az a bánásmód, amiben az emberek részesítik) ezt az alap temperamentumot kezdi formálni. Aktiválhat, felerősíthet bizonyos személyiségjegyeket, míg másokat teljesen elnyomhat.
Tegyük fel, hogy születik egy gyermek, akiben megvan a hajlam az erőszakos cselekedetekre. Ez a gyermek megérkezhet egy elhanyagoló családba, ahol bántva és kiszolgáltatva nő fel, így nagy eséllyel lesz belőle felnőttként rabló vagy ne adj Isten, gyilkos. De megérkezhet ez a gyermek egy végtelenül harmonikus, okosan szerető családba is. Ebben a családban jól kezelik az ő agresszív megnyilvánulásait, így felnőttként rendes ember lesz belőle, akit a családja és a barátai szeretnek és megbecsülnek.
Ugyan ez megtörténhet azzal a gyermekkel, akiben megvan a hajlam az empátiára. Egy rideg, elutasító családban, ez a gyermek teljesen megtörhet. Felnőttként depresszív, magába forduló személyiséggé válhat. Egy odaadó környezetben viszont ugyan ez a gyermek kivirágozhat és felnőttként másokat segítő ember válhat belőle.
Csecsemőkori jelek, vonások
Már a csecsemőnek is van alaptemperamentuma, ami (szaknyelven) lehet könnyű vagy nehéz. A könnyű természetű babák nyugodtabbak, elégedettebbek, kevesebbet sírnak. A nehezebb természetűek nehezebben kielégíthetők, többet, erőteljesebben sírnak. Az, hogy az anya, az első életévben, hogyan reagál a gyermekére, a későbbi személyiség szempontjából a legmeghatározóbb. Ez valahol igazságtalan, hiszen ismerjük el, hogy egy könnyű természetű babára sokkal könnyebb jól reagálni, mint egy olyanra, aki rengeteget sír és látszólag folyamatosan elégedetlen.
De bíznunk kell abban, hogy a gyermek, aki hozzánk született, pontosan ott van, ahol lennie kell. A mi sejtjeinkből készült, bennünk formálódott emberré és a mi szeretetünkből táplálkozik. Tehát, ha valaki képes őt jól szeretni, azok mi vagyunk.
Ha van egy nehéz természetű csecsemőnk, ne ijedjünk meg. Rengeteg pozitív személyiségjegy mutatkozhat nehéznek csecsemőkorban. Például a motiváltság, az energikusság, a szenvedély. Ezek mind olyan tulajdonságok, amit minden ember szeretne a gyermekének. Ezeket viszont nem adják ingyen. Ezek a személyiségjegyek tüzesek, forrnak a gyermekben és sokkal erősebb reakciókat váltanak ki. Türelemmel, szeretettel megőrizhetjük ezt a kis tüzet addig, amíg a gyermek elég nagy lesz ahhoz, hogy a síráson kívül mást is tudjon kezdeni a benne mozgó energiákkal.
Ha negatívat tapasztalunk: ne ijedjünk meg! Sok szülő megijed, mikor szép fokozatosan kirajzolódnak gyermekében olyan személyiségjegyek, amiket a társadalom negatívnak titulál. Akaratos, agresszív, hirtelen, türelmetlen, félénk, visszahúzódó, dekoncentrált…és még sorolhatnám.
Nincs rossz gyermek!
Alapvetően nem létezik rossz tulajdonsággal rendelkező gyermek! Attól, hogy bizonyos tulajdonságok nehezebben kezelhetővé tesznek egy gyereket, attól az a gyerek semmi esetre sem lesz rosszabb a társainál. Ugyanis nincs olyan, hogy rossz tulajdonság, csak rossznak bélyegzett van. Tulajdonságok vannak. Hogy mi formálódik a gyermek tulajdonságaiból, az már a környezeten múlik.
Egy gyereket ugyanis nevezhetünk akaratosnak, de nevezhetjük ugyan azon tulajdonságai miatt elszántnak is. Rajtunk múlik, hogy az az energia, ami a személyiségét akaratossá/elszánttá teszi, milyen formában fog helyet kapni a személyiségében. Ha egy ilyen gyermeket elfogadunk és ahelyett, hogy megtörnénk az akaratosságát és megszüntetnénk ezt a kellemetlen viselkedést, segítjük őt, hogy az energiát megfelelő tevékenységekkel más mederbe tudja terelni, akkor felnőttként ez a gyermek képes lesz a végletekig küzdeni a céljaiért.
Ha viszont az akaratos viselkedést negatív személyiségjegyként könyveljük el és mindenáron megpróbáljuk elnyomni, eltiporni, kiirtani a gyermekből, azzal sajnos lehet, hogy sikerül egy jól nevelt gyereket kapnunk, de hatalmas árat kell fizetnünk érte. Az energia ugyanis átalakul, de sosem vész el.
Ne nyomjuk el, inkább hozzuk ki gyermekünkből, amit lehet!
Az az energia, amit elnyomtunk akaratosság néven, az átalakulhat agresszióvá, önpusztítássá vagy folyton munkálódó frusztrációvá, ami a gyermeket szorongóvá teszi majd.
Ugyan ez történik minden olyan tulajdonsággal, amit a társadalom negatívként bélyegez meg.
Az agresszió szenvedéllyé alakítható, az érzékenység empátiává, a kiszámíthatatlanság spontaneitássá. A visszahúzódó gyermekből megfontolt felnőtt lehet, az álmodozóból alkotó, a nyughatatlanból tevékeny.
Akármilyen alaptulajdonságokkal rendelkezik tehát a gyermekünk, mindenképp tökéletes alapanyag ahhoz, hogy boldog felnőtté válhasson. A mi nevelésünk az, ami segítheti őt abban, hogy kihozza magából mindazt, amire született.
Hogyan tudunk segíteni?
A legfontosabb feladatunk, hogy azt a gyereket neveljük, akit kaptunk, nem pedig azt, akit elképzeltünk. Ne akarjuk, hogy a gyerek megformálja azt, akit mi megálmodtunk. Figyeljük a saját gyerekünket és tanuljuk meg őt! Ha pedig sikerült megérteni ki az, aki ott áll előttünk és arra vár, hogy neveljük, akkor keressünk eszközöket az Ő neveléséhez.
Ne ahhoz keresünk eszközöket, hogy megszüntessük azt, ami ő. Biztos, hogy ő úgy tökéletes, ahogy van. Nem kell megváltoztatni. Segíteni kell őt abban, hogy olyan utat találjon magának, ahol a képességeit kamatoztatni tudja.
Sok szülő úgy gondolja, azzal segít a gyermekének, ha mindenáron abban erősíti, amiben gyengébb. Nem akar verset mondani az oviban? Akkor éjszakába nyúlóan gyakoroltatni kell, megmutatni minden rokonnak, hogy megszokja a szereplést. Ez tévedés!
El kell fogadnunk, ha a gyermekünk valamire nem fogékony, és nem minden áron olyan helyzetekbe hozni, ahol azt érezheti, mennyire gyenge. A mi feladatunk szülőként az, hogy megmutassuk neki milyen területeken lehet eredményes és minél több ilyen helyzetbe belehelyezni, hogy megerősödhessen az önbizalma és motivált legyen a tevékenységekben, amikre született.
Sajnos a környezet ebben nem mindig partner. A régi, elavult nevelési elvek szerint, minden gyermeknek ugyan abban kell jól teljesíteni és, aki nem teszi, az a rossz képességű. Szülőként az a feladatunk, hogy ne hagyjuk, hogy a gyermek környezete akár csak egy pillanatra is elbizonytalanítsa őt abban, hogy ő mennyire értékes!
És mi se bizonytalanodjunk el egy pillanatra sem.
Forrás: Segítség, nevel a gyerekem/Kiss Szilvia Piroska FB-oldala
Fotó: Freepik