Nincs jobb vagy rosszabb generáció – csak más
Tegye fel a kezét, aki nem küzdött azzal, hogy nehezen értette meg őt az előző generáció, és az is, aki nem kapta még magát azon, hogy ugyanazokkal a – hatástalan – mondatokkal próbál hatni a gyerekére, mint amiket ő maga hallott gyerekkorában:
” Háromig számolok”, „Hinni a templomban kell”, „Türelem rózsát terem”… Nem csak ezek a klasszikusok elavultak, de az elvárások is.
Tudomásul kell vennünk ugyanis, hogy a korszak, amibe beleszületünk, alapjaiban határoz meg mindent, vagyis minden egyén számára meghatározza a viszonyítási alapot az élet minden területén. Tehát azt, hogy mi a „normális”, nem egy egyetemes szabály fogja meghatározni, hanem az, amit az aktuális társadalom többségi része annak fogad el, magyarázza a szerző. Most akkor a gyerekeink türelmetlenek vagy gyorsak?
Az egymást követő generációk természetes módon követik a gyorsulást, de hiába rendelkeznek jó adottságokkal és képességekkel, ha az oktatási rendszer továbbra is a régi módszerekre épül, és a korábbi generációk képességeit kéri számon. „Igaza van a pedagógusnak, amikor azt mondja, hogy türelmetlenek a gyerekek, de ez nem az ő hibájuk.” – állítja Steigervald Krisztián.
A mai gyerekek nagy része egy audiovizuálisan ingergazdag környezetben nő fel, miközben természetes emberi igényeikre nem kap megfelelő válaszreakciót, ami az idegrendszer fejlődési rendellenességeihez (pl. ADHD) vezethet. A generációkutató szerint figyelembe kell vennünk, hogy a most felnövő generációknak nincs annyi lehetőségük elsajátítani a várakozás és a türelem művészetét, mint a korábbiaknak, ezért egyre nagyobb szerepünk van abban, hogy erre is példát mutassunk. A telex újságírója így fogalmazta meg a problémát: „Napjainkban ha otthon a kisgyerek egy online, audiovizuális környezetben nő fel, akkor az alapvető biológiai késztetéseire sem fog megfelelő választ kapni. Amint bekapcsolódik egy telefon vagy egy laptop, arra fog figyelni a gyerek, hiába nem érti még azt, amit lát vagy hall. Ez egy atipikus magatartást fog eredményezni, ami rosszabb esetben ADHD-ba fordulhat át – vezette végig Steigervald.”
Nem tiltani, hanem korlátozni kell a kütyük használatát – saját magunknál is!
Valljuk be, mi is függünk kütyüjeinktől, a gyors reakciók világában éljük napjainkat.
„Nem tudjuk lerakni, benne van az életünk, de térben és időben korlátozni lehet, mert akkor megtanuljuk, hogy van vége ennek az eszköznek.” – vallja a szerző. Nem várhatjuk el gyerekeinktől sem, hogy letegyék a készülékeket, mert ez nem lenne reális. Ehelyett a kütyük használatának korlátozására célszerű törekedni – a változtatást pedig magunkon kell kezdenünk. Szerencsére az úgynevezett X- és Y-generációban (akik 1960 és 1994 között születettek) még megvan a rugalmasság, hogy megértsék a fiatalok ritmusát, hiszen ők maguk is a technológia gyors fejlődéséhez alkalmazkodva nőttek fel. Eltávolodás helyett inkább fejlődési lehetőséget kéne látnunk
Steigervald Krisztián konklúziója, hogy nem törvényszerű, hogy a folyamat eredménye az eltávolodás legyen. Sőt: ha nyitottak vagyunk egymásra, soha nem volt nagyszerűbb lehetőség a generációk kapcsolódására! Minden változás egyben lehetőség is a szintlépésre: megmutatja, hogy mi magunk miben fejlődhetünk. Nem csupán a gyerekeink nőnek fel hozzánk: mi is felnőhetünk hozzájuk.
Fotó: Freepik
Forrás: Telex