A gödöllői sétáló csoport már 30 tagot számlál, de minimum 18-22 gyerek minden nap részt vesz az iskolába tartó közös gyalogláson. A szülők reggelente az útvonal több „felvevőpontján” is leadhatják gyermekeiket, akiket két-három felnőtt – nyugdíjas önkéntesek, illetve vállalkozó kedvű szülő – kísér az iskola bejáratáig.

A szülők szerint a kezdeményezés azért is remek, mert nem csak aktivitásra készteti, ellenállóbbá és edzettebbé teszi a gyerekeket, de gyakorlatra tesznek szert a közlekedés és tájékozódás terén is, ami igen lényeges, hiszen egy nap már egyedül fognak iskolába járni. A sétákkal egyúttal a rendszeres testmozgás, az egészségesebb életmód is mindennapjaik részévé vált.

A gyerekek a kezdeti húzódozás után ma már ragaszkodnak a sétákhoz; a kezdetben egymást nem ismerő gyerekek is igazi kis közösséggé kovácsolódtak. A kezdeményezés legboldogabb résztvevői azonban talán azok a lelkes nyugdíjas kísérők, akik számára hasznos, és egyben felemelő is a gyerekekkel töltött idő, odafigyelés, és a jókedvű napindító beszélgetések. Így a Pedibusznak hála, minden résztvevő számára derűsebben és könnyebben indulnak a reggelek.

A csoportos iskolába gyaloglás csökkenti az iskola körüli, egyre növekvő forgalmat, ezzel pedig a környezetet is kíméli; a szülők számára pedig könnyebbség, hogy nem kell az iskoláig szállítaniuk gyermeküket, így a munkahelyre bejutás ideje is lerövidül.
 
Fotó: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük