Először is ne beszéljünk a levegőbe! Ne fenyegessük a gyereket olyasmivel, amit nem fogunk megtenni. Ne mondjunk dühünkben butaságokat. Ha egyre növekvő türelmetlenséget érzünk, akkor vegyük a jelzést, álljunk meg és gondoljuk végig hányféle választási lehetőségünk van. A dühös ember úgy hiszi, hogy csak egy van: az, hogy az akaratát rá kell valahogy kényszeríteni a másikra.
A fenyegetés nem vezet célra
Fenyegetésnek az minősül, amikor mindenféle rossz dolgokat ígérünk, ami a gyerekkel történni fog, ha nem csinálja azt, amit mondunk. Mielőtt beszélünk döntsük el magunkban, hogy mi kapcsolódik logikailag ahhoz a viselkedéshez, amit elvárunk.
Döntsük el, mit akarunk tanítani! Például a reggeli indulásnál: azt akarjuk, hogy a gyerek engedelmeskedjen, és azt tegye, amit mondunk? Vagy vegyen tudomást arról, hogy szívességet teszünk neki, ezért hálát várunk tőle? Esetleg szeretnénk ha az időt komolyan venné és ő figyelne rá, vagy legyen tekintettel arra, hogy a viselkedése másokat hogyan érint (pl. a szülő nem akar elkésni a munkájából)?
Legyen tervünk!
Ha tisztáztuk a gondolatainkat, akkor megkereshetjük a viselkedéshez kapcsolódó logikai következményt, és kidolgozhatunk egy-két lehetséges variációt, amit utána a gyerekkel is megbeszélünk.
Például: „Zsombi, reggel szeretnék pontosan indulni, mert nem akarok elkésni a munkából. Azt is szeretném, ha nem lenne veszekedés, kapkodás és mindannyian nyugodtan, jókedvűen tudnánk indulni. Akkor tudlak elvinni az iskolába, ha 7:30-kor az ajtóban állsz. Különben biciklivel (gyalog, busszal stb.) kell menned. Indulás előtt 5 perccel még egyszer figyelmeztetni foglak. Ha szükséged van segítségre, hogy hogyan szervezd meg a reggeledet akkor szóljál.”
Dönthetünk úgy, hogy otthon hagyjuk a gyereket. Ennek az a feltétele, hogy el tudjon egyedül menni az iskolába. Majd az adott időben kilépünk az ajtón. Nem baj ha lélekszakadva rohan utánunk és az autóban öltözik. De az nem lehet, hogy megállunk és veszekedve még várunk 5 percet, mert annyira kér. Óvodásoknál ugyanígy mondjuk és mutatjuk az időt az órán, de őt, az adott időben kitereljük az ajtón vagy felkapjuk és visszük.
Tehát, csak olyat mondjunk, amit be is tudunk tartani!
A gyerek dönt, de viseli a következményeit is
Ha eldöntöttük, mit csinálunk, és ezt a gyerekkel is tudattuk, akkor nem leszünk majd idegesek, mert nem kell rögtönöznünk, nem érezzük magunkat tehetetlennek. A gyerek dönt és választ, amilyen viselkedést választott, annak a logikus következményével fog találkozni. Ez egy tiszta tanulási helyzet, amiben az összefüggéseket nem zavarják össze az érzelmek és indulatok.
Az autós példában is arról van szó, hogy mindegy, mit beszélünk a veszélyről, ha közben megy a kocsi és csak annyi történik, hogy a szülő nagyon ideges és kiabál. De ha a viselkedésnek van következménye, pl. megállunk és nem veszekszünk, csak megismételjük, hogy ez veszélyes és így nem szabad közlekedni, akkor a gyerek megérti, hogy ez valóban egy szabály, amit komolyan veszünk.
A hibalehetőségek
A sítáboros példa azt szemlélteti, hogy a szülők hogyan képesek (az előregondolás hiányában) csapdákat állítani saját maguk számára. A sítábort előre be kell fizetni, többnyire drága is. Ha ezt megtettük, akkor már nem szabad feltételeket szabni. Ha a gyereknek magatartási problémái vannak, akkor azért nem, mert nagy valószínűséggel nem tudja majd megtartani, és a legtöbb szülő nem engedi a pénzét elveszni. Tehát ha a gyerek nem teljesíti a kérést, és mégis elmehet, akkor a szavunk hitelét vesztette. Ha nagyon akar teljesíteni a gyerek, akkor többnyire szorongó, ezt meg nem szabad benne megerősíteni. Ráadásul, ha a végén még valamitől el is romlik az addigi erőfeszítés, akkor még trauma is lehet belőle. Nagy és drága dolgokat nem kell feltétlenül adnunk, de ha adunk, akkor adjuk szeretetből, vagy azért mert fontosnak ítéljük a sportot vagy a közösséget, és ne kössük feltételekhez. Amit feltételhez kötünk, az legyen kicsi, közeli, elérhető, hogy sikertelenség esetén még egyszer neki lehessen futni.
Vigyük végig egy példán!
Ha valamit szeretnénk elérni a gyereknél, vagy megtanítani neki, akkor tisztáztuk a fejünkben, mi a kívánatos viselkedés, és mi annak a következménye, ha megtörténik, valamint ha nem. Próbáljuk ezt érzelemmentesen elmagyarázni a gyereknek. Például: „Andris nézd az órát, 15 perced van még a fürdésig (kicsiknek mutassuk is meg a mutató mozgását). Találd ki légy szíves, hogyan fejezed be a játékot és rakjál rendet. Ha elkészülsz, akkor lesz időd fürdeni, egyébként csak zuhanyozni tudsz.”
15 perc múlva valóban megyünk megnézzük és tisztázzuk, hogy mi a helyzet. „Ha most elpakolsz, akkor lesz időd még zuhanyozni, sajnos a fürdés mára elmarad.” Megint mutatjuk az órán. „Fél óra múlva kell ágyba menni, ha nem készülsz el, akkor koszosan kell lefeküdnöd.” Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy persze akkor még örülni is fog, hogy nem kell fürdenie. De mindenkit biztosíthatok, hogy ha indulatmentesen összekapcsoljuk a viselkedést annak logikus következményével, akkor a gyerek gondolkodása is más irányt fog venni.
A szabály szigorú, a körülmény lehet rugalmas
Ne féljünk attól, hogy a gyereket a viselkedése következményével szembesítsük. Semmi baja nem lesz, ha kimarad egy vacsora vagy egy fürdés. De ne mondjunk és ne tegyünk olyat, ami veszélyezteti. Például csak akkor lehet reggel otthon hagyni, ha tényleg el tud menni az iskolába, vagy megszerveztük, hogy a szomszéd fog rá vigyázni. Az sem baj, ha nem öltözött föl – akkor pizsamában visszük el az oviba, de azt nem szabad, hogy megszégyenítsük, hogy a többiek kinevessék. A tanulás rész az, hogy az ajtón 7:30-kor akkor is ki kell lépnünk, ha ő nem készült el. Öltözhet a lépcsőházban, menet közben vagy a kocsiban, és az sincs megtiltva, hogy a szülő segítsen. Kőbe vésve az van, hogy nem késünk el, időben indulunk.
Forrás: Dr. László Zsuzsa FB-oldala
Fotó: Freepik