Remélem, ma is eléggé szerettelek. Újra magam elé idézem a pillanatot, ahogy reggel, iskolába menet a visszapillantóban meglátom édes arcodat, és te visszanézel rám.
Eltűnődöm, vajon eléggé szerettelek-e ma is?
A kaotikus reggeleken, a sietős fogmosások, a kiömlő zabpehely, az elviteles kávé, a kapkodó ruhaválasztás és a hátizsák keresgélésének káoszában…jól szerettelek? És ott az esti nyüzsgés…vacsora, játék, „gyeremárfürdeni”, „olvassunkanya”. Vajon sikerült elég figyelmet szentelnem neked, elég ölelést adtam, elégszer bújtunk össze? Vagy túl keveset tanítottalak? Túlságosan szigorú voltam? Megdicsértelek egyáltalán, és elég figyelmesen hallgattalak?
Remélem, eléggé szerettelek ma is. Megannyi kérdés önmagamhoz, mert mindennél fontosabb, hogy tudd: szeretlek; és mert életem minden egyes napját arra fogom szánni, hogy emlékeztesselek, mennyire fontos és értékes ember vagy. Néha megkérdezem tőled, tudod-e, mekkora a szeretetem irántad, és te mindig ugyanazt válaszolod: „Akkora, mint az égbolt!”. Remélem, valóban így érzed, és bízom benne, hogy ez átsegít majd életed nehéz napjain is, bárhová is sodor az élet. Ezért sose feledd el. Életem minden napján, a keserves és a sikeres időkben is itt leszek veled. Akár a gond és bánat könnyeivel küzdesz, akár a függetlenség és siker szárnyain repülsz, vagy ha épp szembeszállsz mindazzal, amit tőlem tanultál, és az őrületbe kergetjük egymást…igen, én akkor is melletted állok.
Bátorítalak, felemellek, veled szárnyalok. Melletted állok, ha megbotlasz vagy hibázol. Melletted, hogy elkapjalak és megtartsalak. Mert bármi történjék, én akkor is szeretni foglak.
Remélem, édesem, ma is jól szerettelek. Mert a legcsodálatosabb, amit valaha létrehoztam: Te vagy.
Fotó: Freepik
Forrás: Herviewfromhome