Kamaszok segítettek az epilepsziás betegnek
A Nyugai pályaudvaron várakozott a 3 tinédzser, amikor azt látták, hogy egy férfi tántorog, majd összecsuklik. A honvédelmi gimnázium első osztályába járó veresegyházi fiatalok Benji, Marci és Roland nem késlekedtek, azonnal a beteg férfi segítségére siettek. A Ripost egy veresegyházi nő posztjára hivatkozva számolt be a nem mindennapi hőstettről.
“Az úriember dülöngélt, tántorgott, majd hanyatt dőlt. Talpraesetten és nem közömbös hozzáállással, egyikük tárcsázta a mentősöket, miközben a két másik srác stabil oldalfekvésbe helyezte a beteget, mert közben kiderült, hogy epilepsziás rohamról van szó!” – írta posztjában egy veresegyházi nő.
A mentők kiérkezéséig vele maradtak
A fiúk ezután követték a mentőszolgálat utasításait, és míg egyikük a férfivel maradt, a másik két társa a kiérkező mentősöket a beteghez vezette. A veresegyházi nő szerint a fiúk hősiesen helytálltak, mindent megtettek a mentők kiérkezéséig, hogy segítsenek a bajba jutott beteg férfin.
“A beteg megkapta az ellátást. A mentősök megköszönték a srácoknak a segítségnyújtást és hogy ilyen módon helyt álltak, miközben voltak felnőtt nézők, akik közben videóztak!” – mesélte.
A kalauz is jelesre vizsgázott
Mint elmondta nem csak a fiúk, hanem az állomás személyzete is nagyon emberségesen viselkedett, a kalauz gondoskodott arról, hogy a srácok le ne maradjanak a vonatról:
„Szeretném megköszönni a kalauznak, aki megvárta a srácokat, hogy haza tudjanak jönni időben” – tette hozzá.   Fotó: Freepik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük