Természetesen szerintünk azért megoldható, hogy az elkészült, és a hűtőbe még nem rakható madártejet az ember hideg vízzel teli edénybe állítsa, amiben hamarabb kihűl és nem romlik. Szóval mi azt gondoljuk, aki imádja ezt a krémes, habgaluskás mennyei édességet, az készítse el, amikor csak akarja.
Mennyei krémes madártej recept habgaluskával
Madártej – hozzávalók:
– 4 tojás
– 2 evőkanál porcukor
– 1 liter tej
– 1 vanília, ha nincs, akkor 1 csomag vaníliás cukor
– 7 dkg cukor
– csipet só

Fotó: Szülők Lapja
Madártej elkészítése:
– A tojásokat mossuk meg, majd szedjük kétfelé, külön a fehérjét, külön a sárgáját
– A tojásfehérjét egy csipet sóval kezdjük el kemény habbá verni, majd adjuk hozzá a két evőkanál porcukrot, és verjük teljesen keményre
– A tejhez adjuk hozzá a vaníliarúd kikapart magjait vagy a vaníliás cukrot, majd forraljuk fel, és kanállal szaggassuk bele a tojáshabból galuskákat
– 2-3 percig főzzük, majd óvatosan fordítsuk meg, a másik oldalát is főzzük meg, és már szedhetjük is ki egy üres tálba
– A tojássárgáját egy csipet sóval és a cukorral keverjük jó habosra, öntsük hozzá egy keveset a langyos tejből, majd azonnal keverjük simára
– Adjuk hozzá a maradék tejet, keverjük el, és öntsük vissza az egészet az edénybe
– Alacsony lángon, folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg szépen besűrűsödik, majd hagyjuk kihűlni
– Szedjük a tetejére a galuskákat
– A tálalásig tegyük hűtőbe, díszítésül tehetünk rá csokireszeléket, mazsolát Fotó: Szülők Lapja és Freepik