A decemberi adventi hétvégéken várják azokat a családokat, amelyek szeretnének egy közös pillanatot megörökíteni naptár formájában. Sőt, a karácsonyi fotósarok előtt a gyerekek egyedi megjelenést is kérhetnek az arcfestőknél.
Kreatívkodós karácsonyi programok decemberben
– December 3-4-én karácsonyi képeslapkészítés is lesz a programban
– December 10-11-én ünnepi dekorációt készíthetnek majd az érdeklődők
– December 17-én és 18-án pedig mézeskalácsot sütnek majd a segítőkkel a vállalkozó szelleműek.
Így az bronz, ezüst és aranyhétvégékről is különleges karácsonyi relikviákkal térhetünk majd haza.

Sokféle lehetőség a Camponában
A bőséges programkínálaton túl számos egyéb lehetőség adott arra, hogy a család minden tagja találjon magának elfoglaltságot, ugyanis a bevásárlóközpont nyári megújulása óta a látogatók már a belső játszóteret, a relax zónákat és az Insta fotósarkot is használhatják. Vagyis nemcsak a karácsonyi bevásárlás miatt érdemes felkeresni a Camponát az adventi időszakban, hanem azért is, hogy élményekkel gazdagodjunk és közben segítsük azokat, akiknek szerényebb körülmények között készülődnek az ünnepekre.

Add le nálunk a cipősdobozod!
A Cipősdoboz alapítvány november 25. és december 18. között várja adományainkat a Camponában az alábbiak szerint:
A decemberi adventi hétvégéken az emeleti ételudvaron a hoszteszeknél adhatjuk le a dobozunkat
– szombaton 12.00–20.00 óra között,
– vasárnap 11.00 – 19.00 óra között.

Minden egyéb alkalommal a földszinti információs pultnál
– hétfőtől szombatig 10.00-20.00 óra között,
– vasárnap 10.00-19.00 óra között.
Az ünnepi programokkal és ajándékozással kapcsolatos minden fontos részlet elérhető a Campona weboldalán, ahol inspirációkat is találunk a dobozunk megtöltéséhez.
[Támogatott tartalom]