Egy 17 éves lányt keres a Dunában a rendőrség, aki a testvéreivel fürdőzött egy tiltott területen szerdán, de a vízből már nem tudott kimenni a partra.

A visegrádi kompkikötőnél fürödtek
Három testvér fürdőzött a folyóban a visegrádi kompkikötőnél, a 16 éves fiú és a 7 éves húga ki tudott jönni a vízből, de nővérük már nem – erősítette meg az MTI információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete június 29-én, szerdán kora este.

Nem voltak velük a szüleik
Az MTI érdeklődésére annyit közöltek: a fiatalok üzemi területen mentek a folyóba, ahol tilos fürödni, szülők nem voltak velük.

A 17 éves lányt a rendőrök több hajóval, szonárral és búvárokkal is keresik. Civilek is bekapcsolódtak a keresésbe – közölte a BRFK.

Tanítsd meg a gyereknek, hogy hol fürödhet és hol tilos
A rendőrség minden évben felhívja a figyelmet a biztonságos strandolás alapszabályaira – a vízbefúlásos tragédiák 60 százaléka tiltott területen történik.

A fürdés tilalmát, vagy a veszélyes, fürdésre alkalmatlan helyeket minden esetben a "FÜRÖDNI TILOS!" tábla jelzi! Különösen veszélyesek a szabad vizek közül a folyók, az erős sodrás és az örvényképződés miatt, hiszen ezek még a jó úszókra is veszélyt jelentenek, valamint a bányatavak a hirtelen változó vízmélység és hőfok miatt.

Tilos fürdeni többek között hajóútban, kikötők, hajóállomások, vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák területén, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított, és legfeljebb a mély víz határáig, valamint ahol azt tiltó tábla jelzi.

A szabad vizeken, folyókon, holtágakon több helyen is megengedett a fürdőzés. Az óvatosság azonban ott is elengedhetetlen, mert a víz alatt nem látható tárgyak, így például faágak és egyéb akadályok, könnyen sérülést okozhatnak.

Tekintettel a veszélyekre a megfelelő biztonsági feltételekkel ellátott kijelölt fürdőhelyek, ismert szabad strandok a legalkalmasabbak a fürdőzésre, még akkor is, ha ez esetleg több utazást igényel.

Forrás: MTI
Fotó: Pixabay (illusztráció)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük