Évről évre probléma a nyári melegben, hogy gyereket, kisállatot hagynak egyesek a lezárt autóban, amíg "pár percre" beugranak a boltba vagy ügyes-bajos dolgot intézni. Mert az a pár perc sosem csak pár perc – ráadásul még ilyen rövid idő alatt is felforrósodhat úgy a jármű belseje, hogy a bent lévő hőgutát kap.

Nemrégiben egy óvodás kislány halt bele a hőgutába, akit fél napra az óvodabuszban hagytak a tűző napon, de volt, hogy a szülők rögtön hívták a tűzoltókat vagy a rendőrséget, mert véletlenül a gyermekükre záródott az autó ajtaja.

Nem véletlenül próbálja felhívni a figyelmet a rendőrség drámai videója, amelyben azt szemléltetik – természetesen nem egy élő kisbabával, hanem némi kockázott csokoládéval -, hogy milyen gyorsan lesz elviselhetetlen, az életet veszélyeztető hőség egy zárt autóban.


(képernyőkép a videóból)

"Csak egy perc… Ezt a mondatot felejtse el mindenki, ennyi időre se hagyjuk ott a gyerekeket az autóban, mert nyáron ezek a percek az életükbe kerülhetnek. Videónkban láthatjátok, hogyan válik egy autó utastere pillanatok alatt katlanná, melyben 57 fokot is mértünk a felvételkor. Ezért soha nem szabad a kicsiket az autóban hagyni, még árnyékban, résnyire lehúzott ablaknál sem! Sajnos idén már történt tragédia emiatt. Ha pedig autóban hagyott gyereket láttok, azonnal hívjatok bennünket a 112-es segélyhívó számon, higgyétek el, életet menthettek vele!" – írták a poszthoz.

Forrás: Facebook/BRFK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük