A Vasúttörténeti Park egész évben várja a családokat, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal szórakoztassa az érdeklődőket. Az állandó kiállításban résztvevő mozdonyokon kívül tematikus napokkal, hétvégékkel is készül a Vasúttörténeti Park kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Most a Vasúttörténeti Park 2018-as programjai közül választottunk ki négyet – ezekre mindenképpen érdemes kimenni a gyerekekkel!
 

Vasúttörténeti Park 2018-as programjai – válogatás

1. 2018. április 2.: Húsvéti nyuszikeresés
Idén április 1-től egészen október végéig várja a látogatókat Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park! A szezon április 2-án, hétfőn a húsvéti tojásvadászok kedvenc eseményével, a Húsvéti Nyuszikereséssel indul, ahol a számtalan kézműves-, és hagyományőrző program mellett koncert és bábelőadás várja a családokat.

Lehetőség lesz tojást festeni, nemezelni, gyertyát önteni, vagy megfonni a húsvéti kosarat is, amibe később a sok-sok csoki vagy festett tojás kerülhet! A kicsiket állatsimogatóval is várják, ahol megismerhetik a háztáji kis- és nagyállatokat, sőt a bátrabbak meg is simogathatják őket. A kézműves programok, és arcfestés mellett a szervezők Húsvéti Nyuszikereső játékkal várják a gyerekeket: aki az összes eldugott tapsifüles rejtekhelyét felleli, és begyűjti az összes pecsétet, az részt vehet az ajándéksorsoláson!

A húsvéti ünnepséget gyerekekből álló fúvószenekar nyitja meg, a nap végéig kitartó jó hangulatról pedig 12.30-kor kezdődő Katáng zenekar fellépése, illetve az Ákom-Bákom bábszínház 15:30-as előadása, hagyományőrző néptáncbemutató és egy bűvész show gondoskodik. Természetesen lehetőség lesz kipróbálni a mindig népszerű hajtányozást, a kerti vasutazást, a lóvasutat és a sínautót is, vagy akár egy nagy mozdonyon is lehet utazni.
A rendezvény 10:00 és 18:00 között várja a látogatókat.

2. 2018. május 26-27.: Gyermeknapi hétvége és közlekedésbiztonsági nap
Mára már hagyománynak számít, hogy gyermeknap alkalmából a Vasúttörténeti Parkban egy hétvégén át a nevetésé és a vidámságé a főszerep! Idén május 26-án és 27-én várja a családokat a dm Gyermeknap, ráadásul mind a két napon Közlekedési nappal is kibővül a programkínálat.

Bábszínház és gyermekkoncert egész hétvégén szórakoztatja a közönséget. Az aktívabb kikapcsolódást kedvelőknek is lesz bőven program. A kisebbek és nagyobbak ugrálóvárban, trambulinon és labdafürdőben tombolhatnak kifulladásig, továbbá lehetőségük nyílik elektromos kishajók vezetésére is. Aki ennyi játék után is érez magában elég erőt, az ellátogathat a nagyszínpadhoz, ahol a szombati napon tornára invitálják az érdeklődőket.

A kevésbé mozgalmas programok kedvelőinek: a gyerekeket jógafoglalkozásokkal várják, a szombati napra tervezett pikniken többek közt szó esik az anyaságról és a gyereknevelésről. A szépségszigeten sminkes, fodrász, és manikűrös várja a látogatókat, így amíg a gyerekek apával felfedezik a játékokat, a hölgyek megszépülhetnek. A családok napvédelmi edukációs játékokban is részt vehetnek.

A Vasúttörténeti Park látogatóinak kedvenc interaktív programjai is elérhetőek lesznek a hétvégén: lehetőség lesz utazni a kerti vasúton, kipróbálni a kézihajtányozást, a lóvasutat vagy a sínautót is. A kétnapos rendezvényre minden 14 év alatti gyermeknek ingyenes a belépés!

3.  2018. augusztus 18-19.: Kerti Vasutak Fesztiválja – "Ahol kicsiny gőzmozdonyok zakatolnak, ott van a Vasúttörténeti Park"
Augusztusban tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre az Európai Kerti Vasutak Találkozója a Magyar Vasúttörténeti Parkban.

A rendezvény minden évben nagy sikert arat a látogatók körében, ugyanis a környező országok, így idén szlovén, osztrák és horvát résztvevők dízel-, elektromos-, és gőzmozdonyainak kicsinyített másai vonulnak fel az apró sínpályán. A program különlegessége, hogy a kismozdonyok mögé fel is ülhetnek a gyerekek és szüleik, és körbe utazhatják az alagúttal, tavacskával színesített kerti vasúti pályát.

Természetesen a kerti vasút és a fenti színes program kavalkád mellett a Park interaktív szolgáltatásai is kipróbálhatóak, így a látogatók utazhatnak nagy gőzmozdonyon, lóvasúton, sínautóban, vagy kipróbálhatták erejüket a kézihajtányon. Igazi különlegesség, hogy a kerti vasúti találkozók történetében először, augusztus 18-án szombaton  hosszabbított nyitvatartással, egészen 22 óráig várjuk kedves vendégeinket! Ezen a napon az interaktív programok 18 óráig működnek, de a kerti vasúton este 22 óráig lehet utazni!

4. 2018. december 7-8-9.: M2 Mikulás Expressz rendezvények
Minden évben csillogó gyerekszempárok, mosolygós arcocskák kíséretében gördül be az M2 Mikulás Expressz a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba. Idén, december elején ismét megrendezésre kerül a már tradíciónak számító mikulás rendezvény Budapesten, a Tatai utca végén.

A rendezvény csupa izgalmakat tartogat a legkisebbeknek és legnagyobbaknak egyaránt: karácsonyi díszekben pompázó gőzmozdonnyal utazhatnak, manócskák kísérik őket a mesés mikulás és adventi ceremónia helyszínére, a Vasúttörténeti Park Orient-csarnokába, majd kezdetét veszi az ünnepség, ahol a főszerep nem másé, mint a Mikulásé! Ráadásul idén segíteni is kell a Mikulásnak, hiszen manócskái elcsentek néhány dolgot, amelyek nélkül nem lehet teljes a karácsony!

Az Orient-csarnok színpadán Kovácsovics Fruzsina és zenekara várja a gyerekeket és persze a Nagyszakállút. A Mikulás csodás vasparipával érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy kedves szóval és egy minden jóval megtelt mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagok kiosztása után lehetőség van közös fotózásra vele és főmanójával.

A gyerekek mindemellett találkozhatnak Süsü a sárkánnyal, a Tévé Macival is, sőt bekukkanthatnak a Maci Pecóba, valamint rajzolhatnak az óriás színező táblára és kipróbálhatják, milyen a Hetedhét kaland híradósának lenni!

Az Orient-csarnok a fentieken kívül is kínál még számos, izgalmas gyerekprogramot, illetve további adventi meglepetés is várja a látogatókat.

A sétálójegyek online megvásárolhatók a rendezvényt megelőzően a ezen a weboldalon, illetve munkanapokon 9-től 16 óráig, a Vasúttörténeti Park irodájában lévő főpénztárában.

A sétálójegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek 0-99 éves korig egységesen 2.700 Ft/fő. (A sétálójeggyel ugyanúgy részt lehet venni az előadáson, programokon, de ebben az esetben a Vasúttörténeti Parkba kijutás egyénileg történik.)

További információk a programokról a www.vasuttortenetipark.hu portálon, valamint a www.facebook.com/vasuttortenetipark oldalakon.

Promóció (x)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük