Vannak babák, akik egyszerűen nem szeretnek hason feküdni, amire érdemes nagyon odafigyelni, ugyanis annak mindig van valami oka, ha a baba nem szeret hason lenni.

Nem véletlenül mondjuk a szülőknek, hogy tessék sokat hasra tenni a babát, mert a hasalás fontos lépcsőfoka a fejlődésének. De miért? És ha sír? És ha nem szereti?

Miért is fontos babáknál a hasalás?
A babáknál ebből a helyzetből fejlődik ki később a forgás, kúszás, mászás, ami három nagyon fontos mozzanata a mozgásfejlődésnek. Ezeknek a nagymozgásoknak a gyakorlása fejleszti a babák idegrendszerét is.
A hasalás
–    erősíti a felsőtestet, a nyakat, vállat és a felkarizmokat
–    segíti a fejkontroll kialakítását
–    segíti a refluxot kontrollálni
–    csökkenti a lapos fej kockázatának kialakulását
–    szemkontaktushoz megfelelő testhelyzetet biztosít
–    segíti a mozgásirányítás fejlődést.

Hány hónapos korra "kell tudnia" hasalni egy babának?
A babák a páros alkaron való támaszkodást körülbelül 3 hónapos korukra, az egy alkaron való támaszkodást, és a másik karral való nyúlást körülbelül 4,5 hónapos korukra szokták tökéletesíteni.

Miért nem szeret hason lenni a baba?
Előfordulhat, hogy a baba izomzata (nyakában/ vállövében/ hátában) egy kicsit gyengébb a kelleténél, esetleg kicsit erősebb a hátizma, vagy az is előfordulhat, hogy szokatlan számára a helyzet, mert keveset volt még hason. Ezeken túl még számos más oka lehet.

Mivel hátráltathatja a szülő a hasalás helyes megtanulását?
Ha a babát:
– sokat ülteti a pihenőszékbe
– naphosszat ölben hordozza
– túlságosan puha felületre teszi hasra
– túl sokat hagyja hason sírni a hason feküdni nem szerető babát

Mi szükséges a hasaláshoz a babáknál?
Megfelelő izomerő, az optimális ízületi elrendeződés, a megfelelő támasz, a támasz helye, helyes szinten lévő test tömegközéppont és a baba részéről kellő érdeklődés a világ felé.

Mi magunk is könnyen megfigyelhetjük, hogy mennyire jelent a kisbabának nehézséget a hasalás: minél inkább egy vonalba kerül a vállízület és könyök, annál könnyebb a hasalás a baba számára; illetve ellenkezőleg: minél jobban hátrébb van a könyöke a vállától, annál” gyengébb hasaló”.

Hogyan segíthetünk a babának abban, hogy megszeresse és szívesen gyakorolja a hasalást?
Gyakoroljátok naponta az alábbi mozgássort:
1. Tegyük a babát hasra egy nagylabdán, és hintáztassuk előre-hátra a babát 20x
2. Tegyük egyenes talajra, és hasaljunk vele szemben 1 percen keresztül
3. Tegyük egyenes talajra, és tartsuk meg a babát a felkarjánál megsegítve 1 percen keresztül
4. Tegyük egyenes talajra, és tartsuk meg a felkarjánál, és hintáztassuk enyhén jobbra-balra 10x
5. Tegyük hasra egy nagylabdán, és hintáztassuk jobbra-balra a babát 20x

Használhatsz naponta többször rövid ideig a Mackógyógytorna Babahasalót, Wingbo-hintát, vagy egy C-párnát a mellkas alatt. Mindegyik egy kicsit másban és másként segít. (Kérd gyógytornászod tanácsát).

Természetesen tegyük sokat hasra: a kiságyba, a földre, a testünkön, pelenkázón rövid időre. Kérjünk otthoni egyénre szabott gyakorlatokat gyógytornásztól, arra fókuszálva, ami a baba számára a legnagyobb nehézséget okozza.

Szerző: Kovács Andrea gyógytornász, mackorendelo.hu
Fotó: Unsplash/Filip Mroz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük